Bár június közepén jelent meg a mesekönyvem és elérhető országosan a Libri boltjaiban, de a folytatása is elkészült. Úgy terveztük Emesével, hogy húsvétra jelenjen meg. Ám, valami olyasmi történt, ami majdnem keresztül húzta a számításainkat, így gyors ütemben írtam a Szövetség folytatását.

Ugyanis Helinda, aki az első kötet borítótervezője és illusztrátora volt , eltűnt a színről. Mikor megkaptam tőle az e-mailt, azt hittem dobok egy hátast. Olyan összegért szerette volna megcsinálni, hogy még jövőre sem tudtam volna kifizetni. Nem is szólt, nem is kérdezte meg, hogy te hülye, figyelj már ez a szitu, tudod vállalni? Ez volt az egyik ok, a másik, pedig az, hogy a végén már olyan akart beleszólni, ami szerkesztői feladat lett volna, aki nekem megvan.Továbbá, az Örökség második részét is beszerette volna fejezni, amiről szó sem lehetett volna, hisz az én történetem, az én fejemből pattant ki, mint az első része, az én elképzelésem alapján szerettem volna a gonoszt feléleszteni és a főszereplőt lépre csalni.

Még valamikor szeptember elején írt e-mailmre se válaszolt. Én tovább kerestem az új borítótervezőt és illusztrációt, mikor is Emese megkérdezte, hogy a másik, akit anno Helinda mellett szerzőtársam Heni javasolt, nem vállalná-e ? Kellett egy kis idő mire, rámertem írni... féltem, hogy talán megsértődött januárban. Hálaisten' nem. Megnézte a régebbi borítót és illusztrációkat , s meg kell mondjam, nem ő volt az első aki úgymond, lefitymálta a képeket.

Megkérdezte,hogy az első borító hányszor hány centis volt, hogy szeretném a borítót, kemény vagy puha táblás lesz-e , mit szeretnék rajta látni stb. Így voltam az első illusztráció tervével is. Mindent úgy rajzol meg, ahogy én elgondoltam/terveztem.

A borító kész, amit már el is küldtem a kiadó számára. Megmutatni nem tudom, hisz jövőre lesz a borítóleleplezés. De annyit azért elárulok, hogy csodás lesz, igazán a gyerekek számára megrajzolt szereplőkkel fognak összetalálkozni a borítón-)

 Mindenesetre Helinda megsértődött. A moly.hu oldalról eltüntette ,mind a Szövetség, mind pedig a mesekönyvemről írt véleményét, aminek az lett a következménye, hogy levette a könyveimet a kedvenc könyveim polcáról , nem ajánlja senki figyelmébe és a csillagaim is eltűntek.

Nem olyan rég kért Emese tőlünk idézeteket a könyvünkből. nehéz volt a választás. Igyekeztem viccesebb részeket keresni. De rájöttem, jó lett volna, ha a jóslatokból is írok ki részleteket, vagy épp azt a részt, ahol bemutatom a történet főszereplőjét Tim Night-ot. Ezt nemrég pótoltam, el is küldtem Emesének, de amilyen hülye vagyok, a saját történetemet olvasva sem találtam rá a naplóban megírt, és a későbbiek folyamán valóra vált jóslatokat vagy összeesküvés- elméleteket.

Kb 1 hónapja érkeznek napi szinten az idézetek a kiadó Facebook oldalára, és mindennap vártam, mikor kerül sorra a Szövetség, mert a mesekönyvemből nem igazán tudtam idézetet találni, ami megfelelő lenne a nap idézetéhez. Most, napokban bukkantam csak rá. Az utolsó mese, utolsó mondatára.

Szóval, vártam, hogy mikor kerülök sorra, és lásd a várakozás megérte. Persze, szokás szerint, hazafelé tartva munkából a buszon ülve találkoztam szembe önmagammal a kiadó oldalán.

Nagyon boldog voltam. Hazaérve meg is osztottam a bejegyzést-)

Lassan egy hete lesz, hogy újabb versem került ki a Lendület magazin oldalára. Régebben, már aznap, itt a blogon landolt róla az írás, most valahogy, nincs erőm a bejegyzéseket megírni munka után. De a történeteim írásával is így vagyok, pedig decemberre jönne ki az e-könyv, és az utolsó történet begépelésére az Isten sem vesz erőt rám, hogy gépeljem be.

Szóval így jártam e versemmel is. Az Őszi bakancslista című versem, amely idén úgy látszik felkapott lett, még a moly.hu oldalon egy karc erejéig is felkerült, éppúgy, mint a Könyvmolyok szerint a világ oldalra.

Pedig szólni szoktak, hogy kikerül írásom vagy versem a magazin oldalára, hát most nem. Szokás szerint a munka után a Facebookot böngésztem az orvosi rendelő várótermében ülve, amikor is, megakadt a szemem egy ismerős vers sorain. És Persze a név is ismerős volt. Itt nem az írói nevemen szereplek, hanem a rendes polgári nevem alatt futok. Jé.. az Őszi bakancslista című versem kikerült a Lendület magazin oldalára. Ahol régebben szerkesztője is voltam a magazinnak. 

Vannak az életben különleges pillanatok, vagy egy mondat,ami örökre megmarad, mindig emlékezni fogsz rá.

Pár hete az egyik gondozó kollégám elejtett egy mondatot, amit a kislány mondott neki odahaza. Hát, megdobogtatta az írói szívemet.

Marcsi azt monda: " Képzeld Évi, a kislányom mit mondott,miután hazaért az iskolából. Azt mondta: Anya, szükségem lenne a Bandi farkas történeteire magyarórán. Nem szóltam semmit, ismerős volt a címe.Mire rájöttem, hogy a te mesekönyvedről van szó. Órán fel kell dolgozniuk meséket, amikről fogalmazást vagy mesekalauzt kell írni. Meg kell rendelnem"

Én ennek roppantul örültem, s megígértem, hogy dedikálni fogom a kislánya számára!

Lehet, hogy alsóban, kötelező irodalom leszek?

Lassan, de biztosan készül a Bandi farkas történeteinek második kötete. Eddig két mesével készültem el, a harmadik félig kész. kettőt már el is küldtem Helindának, akinek a fejében már körvonalazódik az illusztrációk és  a borító terve. Mint írta e kötet, ütősebb lesz, mint az első-)

Történt egy reggelen, hogy nyuszika korábban ébredt fel, mint a többiek. Nyújtózkodott egyet és kiugrott az ágyából. Két ugrással az ablaknál termet, kinyitotta és kinézett rajta, hogy körbe nézzen kedves kis erdőjükben, és friss, tiszta levegőt szippantson be. Ám, döbbenten nézett előre, jobbra, balra, végül ismét a háza előtt álló szép, magas fenyőfára, mert egy dallam ütötte meg a fülét. Végül megpillantotta a szörnyű hangot kiadó hang forrását. Borcsa volt az, az erdő gonosz boszorkánya. Ott repdesett a seprűjén, és nem zavartatta magát. Bocsa megjelenése, annyira lekötötte a nyuszika figyelmét, hogy észre sem vette, milyen látványt nyújt a természet, mert a boszorkány mindig igyekezett elkerülni az erdő azon részét, ahol az állatkák laktak, így ők is kerülték az erdő azon részét, ahol Borcsa lakott, egy pici házban, amit egyszerűen csak; a boszorkány házának hívtak.

A boszorkány seprűjén ülve, így énekelt:

Én vagyok az, Borcsa, az erdő

Gonosz boszorkánya.

Egy tervvel ébredtem fel

Ma reggel, egy álom

Volt, s álmomban

A pálcámmal eltüntettem

Az erdő vidám színeit.

Nem marad más utánam,

Csak a sötétség.

Felvihogott és elügetett a seprűjével. Nyuszika felocsúdott a döbbenettől és kiugrott az ablakon, és mindig nem vette észre, Borcsa távozás után, milyen szomorú látványt az erdő. Az első ház, ami az útjába esett, a malacok háza volt. Jobb mancsával, hevesen verni kezdte az ajtót. A bent lakók felriadtak a nagy dörömbölésre. Töfi rohant ajtót nyitni. Elsőre, észre sem vette a nyuszit, hanem az erdő színei tűntek fel neki. Mert a színek egyszerűen nem voltak sehol. Felkiálltott, amitől nemcsak nyuszika ijedt meg, hanem a testvérei is. Kidugták ők is a fejüket az ajtón.

-Eltűntek a színek!- kiáltották egyszerre.

Nyuszika megfordult és neki most tűnt fel, hogy az erdő gyönyörű színei egyszerűen eltűntek.

-Ó! Ezt észre sem vettem, mert más elterelte a figyelmemet!

-Valamit tennünk kell!- kiáltott fel Röfi- el kell mennünk, meg kell keresnünk Jojót.

És ott hagyták a megdöbbent nyuszikát. Körbe rohanták az erdőt, de a tündért nem lelték sehol. Ellenben, a farkas házánál találták magukat. Bandi vígan fütyörészve söprögetett a háza környékén. Körbenéztek. E környéken a színek pompáztak.

Bandi meglátta a barátait és örömmel köszöntötte őket.

-Kedves, barátaim! Mi szél hozott erre titeket, ilyen korán reggel?

Nyuszika épp akkor ért oda, amikor elkezdték volna mondani, hogy keresik a tündért és valami szörnyű dolog történt az erdő másik végén.

-Majd én! –kiáltotta- az úgy volt, hogy reggel, jóval korábban keltem fel, mint ahogy szoktam és hangot hallottam. Kinéztem az ablakon. Valaki énekelt a házam közelébe. Borcsa volt az, az erdő gonosz boszorkány.

-Borcsa!- kiáltottak fel egyszerre.

-Úgy van! Borcsa! És nagy gonoszságot tett az erdő egy részével.

-Ugyan mit? –kérdezte, Bandi.

Nagy izgalommal mind a négyen, egymás szavába vágva mesélték el a történteket, Bandi hüledezve hallgatta, majd körbetekintett.

-De hát itt, megvannak az erdő pompás színei! Ezért kerestétek a tündért?

-Pontosan ezért!- mondták egyszerre-De nem értjük? Itt miért nem hatott Borcsa verse?

Bandi gondolkodóba esett.

-Nem tudom. Talán a tündér tudni fogja a választ. De az az igazság, napok óta nem láttam.

Uhu épp arra repült, és meghallotta, miről beszélgetnek és leszállt közéjük.

-Uhu. Épp feltettek repültem, és meghallottam miről beszélgettek. Én is szomorúan tapasztaltam, hogy az erdő egyes részéről eltűntek a színek. Majdnem összeütköztem Borcsával, aki a seprűjén repesztett a háza irányába, és nagyon boldognak látszott. Ugye nem ő tette, kedves barátaim?

Bólogattak.

-Uhu. Ez igen szomorú. Tudtam, hogy gonosz, de ennyire? Miért tette?

-Nem tudjuk! Ezért kerestük a tündért- válaszolta Töfi.

Uhu így szólt.

-Jojót ugyan nem láttam már napok óta, de Lilit, az erdő jó boszorkányát viszont nemrég. Megkeresem nektek –és már el is repült. Lilit nem messze a malacok háza körül találta. Egy színét vesztett rózsafa alatt ült, csüggedten, és a kezében a seprűjét szorongatta. A bagoly leszállt melléje. Lili annyira belemerült az erdő bámulásába, hogy sokára vette észre Uhu-t.

-Jaj, kedves, bagoly, nem is vettem észre, hogy itt vagy! Annyira leköt e színtelen erdő bámulása. Ki tette ezt?

-Uhu. Borcsa.

Majd a bagoly elmesélte az erdő szomorú történetét.

-Ez nagyon szomorú!-kiáltott fel a boszorkány- én sosem tennék ilyet! És azt mondod, nem találjátok a tündért?

A bagoly megrázta a fejét.

-Én sem láttam őt, napok óta. Menjünk és találjunk megoldást, erre a nagy problémára.

Mindketten felszálltak a magasban és hamarosan a farkas házánál szálltak le. A kis állatok megörültek a boszorkány érkezésének. Az erdő jó boszorkánya kérte őket, mondják el, mit láttak, tapasztaltak. Ismét egymás szavába vágva számoltak be Borcsa kegyetlen tettéről.

A boszorkány leült a farkas háza előtt álló padra és gondolkodott, az állatkák reménykedve néztek rá, így várakoztak jó háromnegyed órán át, mire Lili felkelt a padról.

-Nincs más megoldás, mint az, hogy odamegyünk Borcsához- az állatok elképedve néztek rá. És féltek- hiába néztek rám így, pedig ez az egyetlen lehetőség. – a boszorkány ránézett a bagolyra – hacsak nem segítesz abban, hogy megkeresed nekünk Jojót.

Uhu kissé értelmetlenül tekintett rá, okos szemeivel.

-Jojót? Ezt most nem értem! Napok óta, nem látta senki sem, uhu.

-Csak így, közös erővel tudjuk, Borcsa gonosz tettét helyreállítani, hogy az erdő visszakapja, eredeti, csodás színeit.

Bandi előrelépett.

-De te is boszorkány vagy? Te magad is helyre tudnád állítani a színeket!

Csattant fel Bandi. Az állatkák helyeslően bólogattak. A boszorkány végül igazat adva az állatoknak munkának látott. Elsiettek az erdő azon részhez, ahol Borcsa eltüntette a színeket. Mikor meglátták a fekete erdőt, a szívük megtelt keserűséggel.

-Ez rosszabb, mint ahogy a képzeletemben lejátszódott.

-Ugye, meg tudod oldani? Visszakapjuk az elvesztett színeinket?- Kérlelték az erdő jó boszorkányát az állatok.

-Persze, hogy meg tudom csinálni! Csak egy vers és egy pálcasuhintás és máris kész. Újból színpompás színeiben virít az erdőnk. De lesz egy pár keresetlen szavam Borcsához. Elővette a varázspálcáját, majd dalra fakadt.

Én vagyok a jó boszorkány,

Versemet hát eldalolván,

Színezésre készüljetek,

Ceruza, filc, toll, vagy grafit,

Nem számít, csak segíts nekik,

S íme lám, az apró kis kezek

Hozzák vissza nektek,

Az elveszett színeket."

Épphogy a verset elénekelte, Borcsa repült el felettük seprűjén, és megrökönyödve látta, hogy a reggeli csodás műve oda lett, mert Lili dala után, az erdő fellélegzett, és a gonosz boszorkány megrökönyödve látta, hogy kárt tettek a reggeli remek művével. Leszállt közéjük, és mérgesen rázta feléjük seprűjét.

-Ki tette ezt?

Lili kissé félénken eléje állt.

-Inkább mi kérdeznénk azt tőled, miért tetted? Miért kellett az erdő gyönyörű színeit eltüntetned? –mutatott körbe Lili. –Sikerült visszaállítanom a pompás színeket.

Borcsa felnevetett, aminek hatására az állatok szőre is felállt a hátukon.

-Heccből! Mert reggel felkelvén e ötletem remeknek tűnt. Csak téged nem vettelek számításba. Jojóra számítottam, vele akartam rosszat tenni, de rájöttem, hogy napok óta nem is láttam.

-Ez így van! De ezt nem kellett volna megtenned! Ha borsot szerettél volna törni Jojó orra alá, annak lett volna más módja is, de nem így. Az erdőt és a benne élő állatokat tisztelni kell, hisz az otthonuk éppúgy, mint neked vagy nekem.

Borcsa lehorgasztott fejjel hallgatta a másik boszorkány szavait. Felnézett, bár az arca megbánást mutatott, a szeme mást tükrözött, nem vették észre.

-Jól van, na! Jó viccnek tűnt! Ígérem, többé ilyet nem teszek!

Azzal a lába közé kapta a seprűjét és elvágtatott vele. Az állatok örömükbe körbetáncolták Lillát.

-Hogy köszönjük meg neked a segítséged, kedves Lilla!-mondták örömmel az állatok.

-Sehogy! Még ti mutattatok nekem példát, mert félénk voltam és nem voltam bátor megtenni, amire kértetek. Innentől kezdve, más leszek. Kiállok magamért és megmutatom a világon, hogy sok mindenre képes vagyok.

Napokkal később Jojó is megérkezett, szörnyülködve hallgatta a kis állatok beszámolóját, Borcsa elkövetett tettéről. S helyeselte, hogy a jó boszorkánytól kértek segítsége, bár nem értette, miért is akart a boszorkány borsot törni az orra alá. Borcsát azóta nem látták, és vidáman éltek tovább az erdőben , elfeledkezve az erdő gonosz boszorkányának gonosz tettéről.

E hét tele volt számomra meglepetéssel az írás területéről-) Rögtön hétfőn reggel köszöntött rám a Facebookon szokás szerint. Buszon ülve jött velem szembe a Dugonics András Irodalmi díj jelöltjeinek a névsora. Az én nevem is szerepel közöttük, erről hozok külön bejegyzést majd. De még mindig boldog a szívem az örömtől.

A második meglepetés csütörtök délután ért, hazaérve a munkából, felnéztem a Facebookra, hogy hogy áll a szavazás. Aztán a hírfolyamában jött velem szembe az Őszi bakancslista című versem, amit 2019-ben írtam és e harmadik alkalom, hogy felkerült a Könyvmolyok szerint a világ oldalra. Miután megköszöntem az adminnak, azt írta vissza, " hogy nagy kedvenc e versem, minden évben meg fogom osztani" Nagyon szépen köszönöm-) Péntek reggel e versemmel a Könyvmolyok oldalon is összefutottam, ám a péntek délelőtt tartogatott még egy kis meglepetést. Nem nagyon szeretem a moly,hu oldalt, de a két könyvem miatt, muszáj fel- felnéznem rá. Nem az írói nevem alatt vagyok regisztrálva, mondjuk nem is baj, de nemrég pró tag lettem, és így igyekszem felhívni a két könyvemre a figyelmet. Nos, e oldalnak van egy olyan része;hogy karcok. Ahogy pörgettem lefelé, egy ismerős íráson akadt meg a szemem. Hiszen ez az én versem, amit tegnap osztottak meg a Könyvmolyok szerint a világ oldalon. Megköszöntem az illetőnek, aki azt írta vissza; " nagyon tetszik a verse" Köszönöm szépen-)

Bár idén annyira a versírás területén nem vagyok aktív, de ilyen dolgok adnak erőt nekem, hogy ne adjam fel, folytassam az írást.)

Lassan, de biztosan haladok a második rész megírásával. Ismételten öt mesét fog tartalmazni, Helinda által készült csodás illusztrációkkal és színezőkkel, éppúgy, mint az első kötet esetén. Épp tegnap lettem kész, nehezen az öt meséből az elsővel, ami a kötetben az utolsó mese lesz majd. Bandi farkas és az elviselhetetlen szomszéd.Nem véletlenül kapta e címet. Az életből merítve, íródott e történetem. Tavasszal lesz egy éve, hogy minden áldott hétvégén, ünnepnapkor , olykor hétköznap is az egyik szomszédunk, nem törődve a körülöttük élőkkel, megkeseríti minden percünket. Fúr- farag, lehetetlen időpontban füvet nyír és késő estig üvölteti a zenét. Róla szól e tanító jellegű mese, ő Robi, a fakopáncs, aki Bandi háza mellett található fába költözik és megkeseríti farkasunk életét, aki szereti a csendet és a nyugalmat.

. Bandi farkas és az elviselhetetlen szomszéd

  Ezen a csodás augusztusi reggelen Bandi az igazak álmát aludta. Szerette az erdő csendjét.  Néha- néha hallatszott oda a kirándulok hangoskodása, amit elviselhető volt és nem tartott egész nap. A csend, a fák susogás, beszélgetése, a madarak víg fütyörészése, a patak víg csörgedezése, méhecskék nyugtató döngicsélésé, ez adott boldogságot az erdő lakóinak.

Ám e augusztusi reggelen minden megváltozott. Nem messze Bandi házától, az egyik fenyőfába, új lakó költözött. Ami nem is lenne olyan nagy baj, de ez az új lakó, megkeserítette, nemcsak Bandi nyugalmát, hanem az erdő összes lakójáét.  Bemutatkozásképp e kora nyári hajnalon, nagy hanggal kopácsolni kezdett, de úgy, hogy a környék beleremegett.

Bandi felriadt a legszebbik álmából, és kiesett az ágyból. Nagy nehezen feltápászkodott, szemét dörzsölte és úgy hallgatta a hangot, amely a házától nem messze szólt. Kukucskált az ablakon, de nem látott semmit. Pont akkor repült el az ablaka mellett Uhu, az erdő kedves baglya.

-Jó reggelt kedves barátom, Bandi!

-Reggelt! Mi ez a szörnyű kopácsolás, hajnalok – hajnalán?

-Jajj, ne is mondd!  Éjjel a kedvenc fámon üldögéltem, amikor tőlem nem messze, nagy kapcsolásra lettem figyelmes. Fakopáncs költözött a szomszédunkba, és úgy tűnik a rosszabbik fajtából. Nem hallottad a kopácsolást?

A farkas fejét rázta.

-Szerencsére, mélyen aludtam. Nemrég ébredtem fel, erre a nagy kopácsolásra. Még a fejem is megfájdult. Lehetne egy kissé tapintatosabb.

-Lehetne!

-Nem kellene neki szólni, hogy ez eddig egy csendes, nyugodt hely volt?

-Ez még semmi Bandi. Ez a dolga. majd abbahagyja! Mennem kell. Legyen szép napod, kedves barátom.- és Uhu elrepült.

Bandi sokáig integetett utána. Körbenézett, és szerencsére a nap többi részében, csendes volt az erdő. Egészen estig.

Bandi már az ágyában feküdt és az egyik kedvenc képes könyvét olvasta, amikor felhangzott a kopácsolás, majd hangos, nyekergő éneklés. És a fákon rejtőzködő madarak, nagy ricsajjal felrepültek. Bandi mérgesen kimászott az ágyából és kilépett az ajtón.   Körbenézett, majd megpillantotta újdonsült szomszédját. Csípőre tett kézzel rászólt.

-Hé, új szomszéd!

De a fakopáncs meg sem hallotta, tovább kopácsolt és énekelt. Bandi még jobban durcás lett.

-Hé, új szomszéd! Kedves fakopáncs úr!

A fakopáncs megállt a tevékenységének nagy műveletébe, és letekintett a fáról.

-Parancsol?  

-Bandi vagyok, a farkas. Én lakom ebben a házban- mutatott a háza felé – este van, szeretnék aludni, ha lenne olyan kedves, befejezné a műveletet, kedves fakopáncs úr!

A fakopáncs szemrehányó tekintettel nézett le a fáról Bandira.

-Robi vagyok, a fakopáncs! Parancsol az úr?

 -Igen. Azt mondtam az előbb önnek, hogy aludni szeretnék, de ebben a ricsajban nem lehet. Itt ez eddig nem volt szokás.

-Bocsánat, uram! – ezzel beszállt az odúba.

Bandi megnyugodott, nehezen, de végre elaludt. Nyugta nem tartott sokáig, mert reggel ismételten hangos ricsajra ébredt fel. Kirohant a háza elé. De nemcsak ő volt ott, hanem Uhu is, aki éppúgy, mint Bandi, a szemét dörzsölte az álmosságtól, pedig éjszakai állat.  Robi, a fakopáncs Bandi háza és a fa körül füvet nyírt, nagy lendülettel.

-Hány óra?- kérdezte a farkas álmosan a bagolytól.

-Uhu, fél hat körül lehet.

Megdörzsölte a szemét.

-Tegnap este szólnom kellett neki, hogy aludni szeretnék, és hogy amit csinál, itt ez eddig nem volt szokásban.

-Uhu, én is hallottam. Pedig éjszakai állat vagyok, egerészés közben kissé elfáradtam, és néhány percre elbóbiskoltam. Arra riadtam fel, hogy valaki hamisan énekel.

-Ő volt. Ráadásul kopácsolt is.  De ez már több a soknál!

A farkas odasétált a fakopáncshoz és megütögette a hátát, a madár megijedt és megfordult. Ránézett a farkasra, majd a háta mögött meglátta a baglyot.

-Parancsolnak az urak?

-Parancsolnak! Még hozzá csendet szeretnénk! De minél előbb! Úgy hiszem, erről már beszéltünk!

-Mintha, rémlene valami.

-Csendet szeretnénk!

Bandi megfordult és bevágta maga mögött a házának ajtaját. Fakopáncs ránézett Uhur-ra.

-Van még valami, uram?

-Nincs. Csak csendet szeretnénk, ez minden.

Uhu elrepült az erdő belsejébe. A fakopáncs magában motyogott.

-Már itt sincs nyugta a madárnak. Mindenhol rám szólnak, és elküldenek. –szomorúan felrepült a fa odújába és ott duzzogott tovább- már pedig én akkor is zenét fogok hallgatni, füvet vágni, amikor jónak látom. Nem érdekel, hogy e erdő eddig csendes és nyugodalmas volt - és ő is magára vágta az odúja ajtaját.

Bandi végre nyugalomra lelt, és sikerült elaludnia. De nyugalma ismételten nem sokáig tartott.  Hangos dübörgésre ébredt fel. Kipattant az ágyból és kirohant a háza elé. A fakopáncs hangos zenére a fa körül nyírta a füvet.

-Ami sok az sok. Ide már Jojó kell.

Berohant a házba, felöltözött és a tündér keresésére indult. Szerencséjére, nem sokáig kellett gyalogolni, mert a tündér épp szembe jött vele, ugrabugrált, és egy szál virágot fogott a kezében, vidáman dudorászott.

-Jajj Jojó, de jó hogy látlak!

-Megint mi történt?

Farkas elmesélte a fakopánccsal való találkozásukat, és azt sem hagyta ki, hogy megzavarja az erdő nyugalmát.

-Ismerem őt. Sajnos, elég rossz híre van, más erdőben sem talált nyugodalmát. Minden nap felverte az ott élők nyugalmát. Arra nem gondoltam, hogy ide is el fog jutni.

-Kérlek, Jojó, beszélj vele. Ránk nem hallgat. Nagyon rossz, hogy minden nap ezt hallgassam. Tudod jól, hogy ne bírom a hangoskodást.

A tündér gondolkodott egy pillanatig.

-Rendeben! Beszélek vele.  

Csendben, egymás mellett bandukoltak a farkas házáig. Már lehetett hallani a hangoskodást, a farkas háza melletti fánál, a fakopáncs vígan ropta, és nem zavartata magát, hogy a többi erdőlakó rossz szemmel néz rá. Jojó igyekezett túlkiabálni a hangos zenét, de a fakopáncs nem hallotta meg. Így felszállt a fa legelső ágára, onnét próbálta magára felhívni a figyelmet, mindhiába. Jó negyed óra eltelte után figyelt fel a fakopáncs a sokaságra, és tekintett fel a fára, ahol Jojó ült, aki mérgesen nézett le rá.  Fakopáncs, önmagát is túlkiabálta az üvöltő zenét és a fűnyírót.

-Hogy mondta?

-Halkítsa le a zenét és kapcsolja ki a fűnyírót!- kiálltott le a fa ágáról jojó.

-Hogy halkítsa le a zenét!

-Vagy úgy!- a fakopáncs felreppent az odújába és kikapcsolta a magnót. Végre csend köszöntött rá az erdőre, már csak a fűnyíró hangja hallatszott.

-Köszönjük!- köszönte meg a tündér- beszélni szeretnék önnel, kérem, hogy a fűnyírót is kapcsolja ki- a fakopáncson látszott, hogy nem tetszik számára a kérés, nemtetszését kifejezve, e kérésnek is eleget tett.

Tündér leszállt a földre.

-Tudja, itt sosem volt divat a hangoskodás. mi, itt az erdőben, szeretjük a csendet, a nyugodalmat, és sosem zavarjuk meg a másikat, a szomszédjainkat hangoskodással. ha úgy adódik, közösen bulizunk, de halkan.

A fakopáncs lehajtott fejjel, elszontyolodottan hallgatta a tündér szavait.

-Ezek szerint, innen is el kell távoznom. Mindig ez a baj!- mondta, sírása görbült csőrrel.

-Én nem ezt mondtam! Csupán elmondtam, amit el kellett mondanom a hangoskodással kapcsolatban.

Fakopáncs egy kissé felderült.

-Nekem nem kell innen elmennem?

-Nem. De be kell tartanod a közösségre és az erdőre vonatkozó szabályokat.

A fakopáncs örömök között fel és leszállt, és hangosan énekelt. Most nem szólt rá senki. Leszállt a többiek közé.

-Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy befogadtok magatok közé! Ígérem, hogy többé nem hangoskodom és betartom a szabályokat.

Így éltek tovább együtt az erdő lakói és Robi, a fakopáncs. ha zenét szerettek volna hallgatni, halkan tették vigyázva, hogy ez erdő többi lakóinak nyugalmát sose zavarják meg.