Lassan, de biztosan készül a Bandi farkas történeteinek második kötete. Eddig két mesével készültem el, a harmadik félig kész. kettőt már el is küldtem Helindának, akinek a fejében már körvonalazódik az illusztrációk és  a borító terve. Mint írta e kötet, ütősebb lesz, mint az első-)

Történt egy reggelen, hogy nyuszika korábban ébredt fel, mint a többiek. Nyújtózkodott egyet és kiugrott az ágyából. Két ugrással az ablaknál termet, kinyitotta és kinézett rajta, hogy körbe nézzen kedves kis erdőjükben, és friss, tiszta levegőt szippantson be. Ám, döbbenten nézett előre, jobbra, balra, végül ismét a háza előtt álló szép, magas fenyőfára, mert egy dallam ütötte meg a fülét. Végül megpillantotta a szörnyű hangot kiadó hang forrását. Borcsa volt az, az erdő gonosz boszorkánya. Ott repdesett a seprűjén, és nem zavartatta magát. Bocsa megjelenése, annyira lekötötte a nyuszika figyelmét, hogy észre sem vette, milyen látványt nyújt a természet, mert a boszorkány mindig igyekezett elkerülni az erdő azon részét, ahol az állatkák laktak, így ők is kerülték az erdő azon részét, ahol Borcsa lakott, egy pici házban, amit egyszerűen csak; a boszorkány házának hívtak.

A boszorkány seprűjén ülve, így énekelt:

Én vagyok az, Borcsa, az erdő

Gonosz boszorkánya.

Egy tervvel ébredtem fel

Ma reggel, egy álom

Volt, s álmomban

A pálcámmal eltüntettem

Az erdő vidám színeit.

Nem marad más utánam,

Csak a sötétség.

Felvihogott és elügetett a seprűjével. Nyuszika felocsúdott a döbbenettől és kiugrott az ablakon, és mindig nem vette észre, Borcsa távozás után, milyen szomorú látványt az erdő. Az első ház, ami az útjába esett, a malacok háza volt. Jobb mancsával, hevesen verni kezdte az ajtót. A bent lakók felriadtak a nagy dörömbölésre. Töfi rohant ajtót nyitni. Elsőre, észre sem vette a nyuszit, hanem az erdő színei tűntek fel neki. Mert a színek egyszerűen nem voltak sehol. Felkiálltott, amitől nemcsak nyuszika ijedt meg, hanem a testvérei is. Kidugták ők is a fejüket az ajtón.

-Eltűntek a színek!- kiáltották egyszerre.

Nyuszika megfordult és neki most tűnt fel, hogy az erdő gyönyörű színei egyszerűen eltűntek.

-Ó! Ezt észre sem vettem, mert más elterelte a figyelmemet!

-Valamit tennünk kell!- kiáltott fel Röfi- el kell mennünk, meg kell keresnünk Jojót.

És ott hagyták a megdöbbent nyuszikát. Körbe rohanták az erdőt, de a tündért nem lelték sehol. Ellenben, a farkas házánál találták magukat. Bandi vígan fütyörészve söprögetett a háza környékén. Körbenéztek. E környéken a színek pompáztak.

Bandi meglátta a barátait és örömmel köszöntötte őket.

-Kedves, barátaim! Mi szél hozott erre titeket, ilyen korán reggel?

Nyuszika épp akkor ért oda, amikor elkezdték volna mondani, hogy keresik a tündért és valami szörnyű dolog történt az erdő másik végén.

-Majd én! –kiáltotta- az úgy volt, hogy reggel, jóval korábban keltem fel, mint ahogy szoktam és hangot hallottam. Kinéztem az ablakon. Valaki énekelt a házam közelébe. Borcsa volt az, az erdő gonosz boszorkány.

-Borcsa!- kiáltottak fel egyszerre.

-Úgy van! Borcsa! És nagy gonoszságot tett az erdő egy részével.

-Ugyan mit? –kérdezte, Bandi.

Nagy izgalommal mind a négyen, egymás szavába vágva mesélték el a történteket, Bandi hüledezve hallgatta, majd körbetekintett.

-De hát itt, megvannak az erdő pompás színei! Ezért kerestétek a tündért?

-Pontosan ezért!- mondták egyszerre-De nem értjük? Itt miért nem hatott Borcsa verse?

Bandi gondolkodóba esett.

-Nem tudom. Talán a tündér tudni fogja a választ. De az az igazság, napok óta nem láttam.

Uhu épp arra repült, és meghallotta, miről beszélgetnek és leszállt közéjük.

-Uhu. Épp feltettek repültem, és meghallottam miről beszélgettek. Én is szomorúan tapasztaltam, hogy az erdő egyes részéről eltűntek a színek. Majdnem összeütköztem Borcsával, aki a seprűjén repesztett a háza irányába, és nagyon boldognak látszott. Ugye nem ő tette, kedves barátaim?

Bólogattak.

-Uhu. Ez igen szomorú. Tudtam, hogy gonosz, de ennyire? Miért tette?

-Nem tudjuk! Ezért kerestük a tündért- válaszolta Töfi.

Uhu így szólt.

-Jojót ugyan nem láttam már napok óta, de Lilit, az erdő jó boszorkányát viszont nemrég. Megkeresem nektek –és már el is repült. Lilit nem messze a malacok háza körül találta. Egy színét vesztett rózsafa alatt ült, csüggedten, és a kezében a seprűjét szorongatta. A bagoly leszállt melléje. Lili annyira belemerült az erdő bámulásába, hogy sokára vette észre Uhu-t.

-Jaj, kedves, bagoly, nem is vettem észre, hogy itt vagy! Annyira leköt e színtelen erdő bámulása. Ki tette ezt?

-Uhu. Borcsa.

Majd a bagoly elmesélte az erdő szomorú történetét.

-Ez nagyon szomorú!-kiáltott fel a boszorkány- én sosem tennék ilyet! És azt mondod, nem találjátok a tündért?

A bagoly megrázta a fejét.

-Én sem láttam őt, napok óta. Menjünk és találjunk megoldást, erre a nagy problémára.

Mindketten felszálltak a magasban és hamarosan a farkas házánál szálltak le. A kis állatok megörültek a boszorkány érkezésének. Az erdő jó boszorkánya kérte őket, mondják el, mit láttak, tapasztaltak. Ismét egymás szavába vágva számoltak be Borcsa kegyetlen tettéről.

A boszorkány leült a farkas háza előtt álló padra és gondolkodott, az állatkák reménykedve néztek rá, így várakoztak jó háromnegyed órán át, mire Lili felkelt a padról.

-Nincs más megoldás, mint az, hogy odamegyünk Borcsához- az állatok elképedve néztek rá. És féltek- hiába néztek rám így, pedig ez az egyetlen lehetőség. – a boszorkány ránézett a bagolyra – hacsak nem segítesz abban, hogy megkeresed nekünk Jojót.

Uhu kissé értelmetlenül tekintett rá, okos szemeivel.

-Jojót? Ezt most nem értem! Napok óta, nem látta senki sem, uhu.

-Csak így, közös erővel tudjuk, Borcsa gonosz tettét helyreállítani, hogy az erdő visszakapja, eredeti, csodás színeit.

Bandi előrelépett.

-De te is boszorkány vagy? Te magad is helyre tudnád állítani a színeket!

Csattant fel Bandi. Az állatkák helyeslően bólogattak. A boszorkány végül igazat adva az állatoknak munkának látott. Elsiettek az erdő azon részhez, ahol Borcsa eltüntette a színeket. Mikor meglátták a fekete erdőt, a szívük megtelt keserűséggel.

-Ez rosszabb, mint ahogy a képzeletemben lejátszódott.

-Ugye, meg tudod oldani? Visszakapjuk az elvesztett színeinket?- Kérlelték az erdő jó boszorkányát az állatok.

-Persze, hogy meg tudom csinálni! Csak egy vers és egy pálcasuhintás és máris kész. Újból színpompás színeiben virít az erdőnk. De lesz egy pár keresetlen szavam Borcsához. Elővette a varázspálcáját, majd dalra fakadt.

Én vagyok a jó boszorkány,

Versemet hát eldalolván,

Színezésre készüljetek,

Ceruza, filc, toll, vagy grafit,

Nem számít, csak segíts nekik,

S íme lám, az apró kis kezek

Hozzák vissza nektek,

Az elveszett színeket."

Épphogy a verset elénekelte, Borcsa repült el felettük seprűjén, és megrökönyödve látta, hogy a reggeli csodás műve oda lett, mert Lili dala után, az erdő fellélegzett, és a gonosz boszorkány megrökönyödve látta, hogy kárt tettek a reggeli remek művével. Leszállt közéjük, és mérgesen rázta feléjük seprűjét.

-Ki tette ezt?

Lili kissé félénken eléje állt.

-Inkább mi kérdeznénk azt tőled, miért tetted? Miért kellett az erdő gyönyörű színeit eltüntetned? –mutatott körbe Lili. –Sikerült visszaállítanom a pompás színeket.

Borcsa felnevetett, aminek hatására az állatok szőre is felállt a hátukon.

-Heccből! Mert reggel felkelvén e ötletem remeknek tűnt. Csak téged nem vettelek számításba. Jojóra számítottam, vele akartam rosszat tenni, de rájöttem, hogy napok óta nem is láttam.

-Ez így van! De ezt nem kellett volna megtenned! Ha borsot szerettél volna törni Jojó orra alá, annak lett volna más módja is, de nem így. Az erdőt és a benne élő állatokat tisztelni kell, hisz az otthonuk éppúgy, mint neked vagy nekem.

Borcsa lehorgasztott fejjel hallgatta a másik boszorkány szavait. Felnézett, bár az arca megbánást mutatott, a szeme mást tükrözött, nem vették észre.

-Jól van, na! Jó viccnek tűnt! Ígérem, többé ilyet nem teszek!

Azzal a lába közé kapta a seprűjét és elvágtatott vele. Az állatok örömükbe körbetáncolták Lillát.

-Hogy köszönjük meg neked a segítséged, kedves Lilla!-mondták örömmel az állatok.

-Sehogy! Még ti mutattatok nekem példát, mert félénk voltam és nem voltam bátor megtenni, amire kértetek. Innentől kezdve, más leszek. Kiállok magamért és megmutatom a világon, hogy sok mindenre képes vagyok.

Napokkal később Jojó is megérkezett, szörnyülködve hallgatta a kis állatok beszámolóját, Borcsa elkövetett tettéről. S helyeselte, hogy a jó boszorkánytól kértek segítsége, bár nem értette, miért is akart a boszorkány borsot törni az orra alá. Borcsát azóta nem látták, és vidáman éltek tovább az erdőben , elfeledkezve az erdő gonosz boszorkányának gonosz tettéről.