Emlékek a Facebookon

Rég írtam, tudom! De mint írtam már, hogy probléma adódott a látásommal,  s így egy kicsit hanyagolom / hanyagolnom kell az írást.  De amint tudok, mindig érkezni fogok. 

Vannak jó híreim is a könyvkiadás kapcsán. Annyit elárulok, hogy a Szövetség első részéhez  lesz nagy köze, és ha miden igaz és jól fog menni minden, akkor talán még az idén újabb könyvem kerülhet a piacra, némi változtatással  a tavalyihoz képest. Új szerkesztő, új tervek.  Én bízom benne, hogy még az idén valóra fog válni. 

De ha már Szövetség és az első része, akkor kanyarodjunk vissza egy kicsit az időben. Nem sokat, csupán kereken egy évet.  Pont a napokban beszéltem a Wattpad olvasói díjjal kapcsolatban az egyik szerzőtárammal, aki nem régóta van jelen a Wattpadon, és olvasói díjat kapott. Én teljesen el is feledkeztem erről a díjról. Arról is, hogy tavaly júniusban én is kaptam egy díjat, méghozzá a második olvasói díjamat.  Általában ezekre a díjakra jelölni szokták az embereket és a művüket.  Ahogy ez nálam lenni szokott, a facebookon jön velem szembe az efféle meglepetések. Hogy kitől is kaptam, arra már nem emlékszem, csak arra, hogy az egyik Facebookon megtalálható Wattpad csoportban jelölésre került a nevem és a díj.

A Szövetség I. A vírus - kereken egy évvel ezelőtt Wattpad olvasói díjat kapott. ( Szám szerint a második Wattpad olvasói díjamat kaptam meg).

a_szovetseg_9.jpg