Egy kis vélemény a Szövetség második részéhez
Helinda a mesekönyvem keresztanya és immáron a kézirataim fővéleményezője , így ír a Szövetség második részéről. Bár a kézirata nincs kész, de elküldtem neki. Nem gondoltam volna, hogy ármányt és cselszövést is írtam bele. És még nem olvasta el azon részeket, amik még most készültek el a történetbe. Hát... nem tudom, hogy fog majd rá reagálni.
5 hosszú év az alatt sok minden változhat és változik is.
A homályos utalások nekem már ebben a könyvben túl soknak érződnek. Valahogy azt várja az ember, hogy ebben a kötetben némi választ kap az előző kötetbeni sötét foltokra, de eddig úgy látom folytatódik a sötétben tapogatózás. Véleményem szerint kicsit furcsa dolog, hogy ennyire a rejtegetésre éleződik az első kötet után a történet. Illetve jómagam
Azt vallom, hogy túlságosan sok új kérdés merült fel. Ha a könyv itt most nem válaszol meg az előző kötet kérdéseiből párat a főhősnőnk Éva számára hmmm nem is tudom... szerintem belebolondul.
Na jó tovább olvasva a történetet egyre jobban kezdem megkedvelni Tim karakterét, bár az első kötetben elég unszimpatikus alaknak éreztem a második kötetre kikupálódott a szentem, hogy zabáljam meg. �
Tim egyszer tuti belefog taknyolni valami verembe amiből dárdák állnak kifelé annyiszor esik pofára. �
Vulágéletemben nem láttam még ennyi ármányt és cselszövést egyetlen történetben. A végére viszont végre megkapunk néhány választ a feltett kérdéseinkre. Vegyes érzésekkel gondolok erre a kötetre. A karakterek jellemfejlődése meglátszik. Katalin karakterét már az első kötet óta ki nem állhatom és ez most sincs másképp. Hilda az csak Hilda, Erik meg Erik tipikus példái az "engem nem könnyű megölni" helyzetnek. Az hogy már megint beépültek a szervezet falai közé aztán a lopás és végül a kiderült igazság amely jó helyen a kötet vége fele derül ki elragadó összhangba hozza az első kötettel.
Remélem a következő könyvek is ennyire jók lesznek majd. �
