Pozitív értékelést kapott a tavaly nyár végén megjelent könyvem: A Szövetség I. A vírus

330b4b5bb00736dd764c95cd89ed019f.png

Két nappal ezelőtt Helinda Mao, ki készíti és rajzolja  az idén megjelenő mesekönyvem borítóját és az illusztrációját, megkért, hadd olvassa el a Szövetség első részét, és persze több másik írásomat is. Szeretné majd megvenni a Szövetséget könyvben is , így hát elküldtem neki a szerkesztett , megtördelt belívet  ( ami megjelent könyvben tavaly nyár végén) . Nemcsak történetek kerültek most hozzá, hanem verseim, és 1 nap alatt elolvasta a Szövetség első részét, és már véleményt is alkotott róla. Úgy látszik, nemcsak én vagyok egy olyan olvasó, aki ha belemerül egy könyvbe, nem tudja abbahagyni és 1 nap vagy 1 délután alatt kiolvas egy könyvet.

Köszönöm a szívhez szóló írást.

Helinda így ír a Szövetség I. A vírus című könyvemről:

Hallod... Én nagyon kész voltam a szövetség 1 -et elolvastam a mai nap. Nem birtam letenni bakker. Most értem a végére.
Egy pár szót mondanék is mert ahogy olvastam meg is fogalmazódott bennem pár dolog:
Olyan történetet olvashatunk egy lányról és egy örökségről amelyek nagyban megváltoztathatják a világot.
Rengeteg hasonló történetet olvastam már lányokról meg örökségekről sőt én magam is tervezem hasonlót írni, de ez a sztori már az első mondataival teljesen beszippantott. Végeredményben első olvasatra nem a sablon sztorik közé tartozik, és mivel konkrétan beletudom élni magam a főszereplő lelkébe nekem ez már most elégedett vigyorra húzza a képem. A történet filmszerűen zajlik a fejemben és ahogy egyre több információ áramlik át a fejemen egyre jobban azt érzem minden idegszálammal csak ezt a történetet olvassam tovább és tovább. A mai világ nézeteit felvonultató történet furcsa és groteszk módján, de megdöbbentő igazságokra hívja fel a ma élő emberek figyelmét. A védelemről az idegenekről, a szerelem, barátság nehézségeiről. Reményről, halálról, utakról, választási lehetőségek hadáról. Egy eddig új és ismeretlen világ bontakozott ki a képzeletemben. Annyira szeretek ilyen történeteket olvasni, amelyek megváltoztatják a gondolkodásmódomat a köröttünk elterülő világról és világűrről. Lényekről, emberi fajokról és más bolygó lakóit megismervén, olyan emberi tulajdonságokkal találkozhatunk a történetben amik mindent átitatnak.
Összeesküvés elméletek, teóriák a múltról, távoli gondolatok, emlékek melyek nem hagynak nyugtot nekünk, jóslatok melyekre nem figyelünk aztán végül mégis talán igazak lesznek. Annyira átitatnak belülről hogy el sem tudnánk képzelni ha nem olvassuk el a történetet.
Elénk vetít egy elképzelt idealizált világot mely a pusztulás óráit éli. A karakterek a fejezetek olvasása közben fejlődnek folyamatosan. Bár a főhősnőnk kicsit Mary Sue -s legalábbis nekem aki már sok könyvet átolvasott, de mégis élvezet olvasni. Megnéztem volna a könyvet esetleg úgy hogy Éva vagy Tim szemszögéből íródnak a fejezetek, de ahogy folyamatosan olvasom a könyvet már értem, miért nem így íródott.
A Bibliai Júdás történetének beleszövese nagyot csavar a történeten főleg hogy eleve egyfajta "napló biblia" köré épül a történet. Igazából rendre nem szerettem, ha a bibliai utalásokat beleszövik egy egy történetbe mert voltak akik valójában nem értették meg az utalás lényegét, ebbe a történetbe viszont meglepően jól sikerült beleadaptálni.
A története nekem már picit olyan mintha olvastam volna valahol legalábbis álmaimban biztosan még nagyjából egy évtizeddel azelőtt, hogy megjelent volna ezért valami úton módon emlékszem belőle részletekre is. Vannak benne gondolatok melyeket mintha már gyermekként elhintettem volna. Olyannyira emlékszem a sorokra.
Szeretem benne hogy nem a szerelem és a romantika szövi át a történetet, hanem a mélyenszántó gondolatok köré épül, és az ismeretlen világok köré.
Ami már nem volt meglepetés az Éva anyja és nagyanyja, akiket már az elején tudtam hogy biztosan közük volt a szervezetekhez hiszen akkor nem történtek volna azok a bizonyos dolgok, amik megtörténtek.
Nekem talán egy kicsit elsietett volt a vége de remélem a következő kötet olvasásakor minden tisztázódik a fejemben.