Emlékeid a Facebbokon. Wattpad remekművek közt a Szövetség

Mint arról nemrég beszámoltam, hogy az egyik történetem: A Szövetség I. A vírus II. helyezett lett egy Wattpad verseny keretében.  Felnéztem reggel a Facebookra, hogy rámentem az emlékeid részbe, s mi  volt az első bejegyzés, ami szembe jött velem, egy évvel ezelőttről? Pontosan ez. Ez az emlék. 

Emlékeimet nézve, úgy történt a dolog, hogy reggel, munkába menet felnéztem a Wattpadra. És ott volt a piros pötty, ugye ami értesítést jelez. És nagy lett az örömöm. Illetve, elsőre fel sem fogtam mit olvasok.  Csak néztem, néztem, és nem tudtam felfogni.. pedig értettem azt, ami oda volt írva. Kellett egy kis idő mire, megnyugodtam, és  örülhettem a dolognak.  A Szövetség. I. A vírus című sci fi történetem első része, bekerült az Wattpad remekművek esélyesei  közé. A tét nagy volt, hisz a nyeremény az volt, hogy az első 10 helyezett , bekerül egy Youtube videóba. Valamikor az ősz folyamán  , valami ismét történt.  Egyszer csak megemelkedett az olvasói szám, és a csillagok is megnövekedettek a történetnél. Valaki vagy valakik olvasni kezdték. 

2019 is jól kezdődött. megérkezett a várva várt üzenet. A Szövetség győzött. Bekerült a top 10-be és második helyezést ért el. Sajnos a videó nem készült el, de a történet és az írója ,így is bemutatásra került-.)) 

 

szovetseg_2.jpg