Wattpad Remekművek II.helyezés

https://www.wattpad.com/755170080-wattpad-remekművek-2019-e-m-miller-a-szövetség-i-a

Mint arról már beszámoltam, hogy az egyik írásom II.helyezést ért el egy blogversenyen.  Akkor kezdjük az elején.  Szint beszámoltam arról, még tavaly augusztusban, hogy az egyik írásomat,amely a Wattpadon fut, s azóta számtalan átírás alatt állt és áll, valamit úgy tűnik, kiadásra fog kerülni, bepályáztattam egy versenyre. Ez volt a Wattpad remekművek 2019. A mű pedig: A Szövetség.I. A vírus. A három részesre tervezett sci-fi történetem első része. Nem is számítottam rá, de  augusztus végén nagy meglepetés ért. A történetemet beválogatták az 50 wattpad remekművek közé. Nagyon izgalmas időszak volt. Egyszer csak, megugrott a történetnél az olvasottsági szint és a csillagok száma. Tudtam, elkezdték olvasni a történetet. A zsűriből jelezték is, hogy olvassák és tetszik számukra a történet. Holt nyugalommal vettem tudomásul,ugyan? Miért pont az én történetem fog belekerülni a 10 legjobb történetbe és a nyereménybe, ami egy népszerűsítő Youtube videóba kerüljön bele. Aztán el is feledkeztem róla,míg január elején egy üzenet. Ami megdobogtatta a szívem. Ugyanis a történet II. helyezést ért el a versenyen! Nagyon örültem. Lassan fel is vették velem a kapcsolatot, szöveget kell írni, mely a videóban fog szerepelni. Vártam,vártam, s a videó csak nem készült el. Írtam Heninek,ki visszaírt, hogy baleset érte, a videó készítése csúszik,de a csatornája elkészült hozzá. Telt az idő, de a videó nem készült el. Míg a múlt héten hétfőn végre történt valami. Felnéztem a Wattpadra ,s azon belül is, a versenyhez kapcsolódó bejegyzésre, s találtam benne egy új fejezetet. Hogy minden megváltozik. Sajnos videó nem lesz, de lesz helyette más.  Bejegyzésekben mutatja be a 10 nyertest és műveit,nem helyezési sorrendben. Igaz, második lettem, de elsőként hozta rólam és történetemről a bejegyzést. Erről olvashattok a linkben. Még egyszer köszönöm Heninek a lehetőséget.