Ma két éve

Mint már egyszer írtam, két évvel ezelőtt ebben a hónapban nagyon beteg lettem, és egy hónapig nyomtam az ágyat. Két évvel ezelőtt november elején több napon keresztül sűrű ködben jártam dolgozni. S a köd adta az ötletet egy sci-fi történet megírásáshoz. Persze akkor még a következő Aranymosásra szántam a történetet, és eszembe sem jutott,hogy én blogtörténet keretében feltegyem. De pár napra rá,hogy kidöltem a sorból, és irogatni kezdtem az ágyban a Ködön túl történetét.
Pontosan ma két éve ennek. Honnan tudom? Nem tudom miért, de véletlenül feljegyeztem a naptárba és a telefonomba is beírtam. 
December utolsó napján pedig az első fejezete landolt a blogon! 

a_kodon_tul_1.jpg